- Régen hallottunk rólad, hogy vagy?
- Köszönöm szépen, remekül! Az életben számomra a családom egészsége és boldogsága a legfontosabb, és örömmel mondhatom, hogy egyik téren sincs ok a panaszra.

- A közösségi médiában rendszeresen posztolsz az életed legfontosabb eseményeiről, de feltűnő, hogy sportolóként a konditeremben láthatunk, a focipályán csak edzőként jelensz meg. Teljesen abbahagytad a futballt?
- Diósgyőrben egy felejthetetlen mérkőzésen fejeztem be a profi pályafutásomat, és csak egy rövid időszakra aktiváltam magam az andalúz másodosztályban szereplő Camas C.F. színeiben Rene Ramos, Sergio Ramos bátyja és ügynöke hívására 2016-ban. Egy rutinos játékos kellett a csapatba, és rám gondoltak, én pedig elfogadtam a hívást. De ez is évekkel ezelőtt történt, ma már csak jótékonysági mérkőzéseken lépek pályára. Konditerembe pedig a gyerekeimmel járok. David már 18 éves, nagyon tehetséges és technikás játékos, akinek jó a rúgótechnikája, valamint jól lát a pályán. Most kell átlépnie a felnőtt fociba, ami minőségi ugrást jelent, de rendkívüli módon bízom benne, hogy meg tudja csinálni, és megállja a helyét a világ bármely táján profi labdarúgóként. A másik társam a 15 éves lányom, Aroa. Ő is szeret konditerembe járni, emellett röplabdázik. 

- Már az UEFA Pro licencet is megszerezted, de mikor döntötted el, hogy edző leszel?
- Tulajdonképpen akkor, amikor Diósgyőrben játszottam. Amikor hazatértem Sevillába, akkor az egykori élvonalbeli labdarúgók számára biztosított lehetőséget kihasználva iratkoztam be a Spanyol Labdarúgó Szövetség Pro licences képzésére, és most már bármilyen szinten szereplő csapatot irányíthatok. 

- A Real Betis női B-csapatát története során először felvitted az országos másodosztályba, mégsem folytattad a munkát. Miért?
- Egyszerű a válasz, nem láttam az előrelépés lehetőségét. Szerettem a lányokkal dolgozni, büszke vagyok arra, hogy többen azóta az első osztályban szerepelnek, de csapat szinten hiányoztak a rövid távú tervek, mintha nem létezett jövőkép, csak játszottuk volna egymás után a meccseket. Emiatt nem éreztem jól magam, és helyesebbnek láttam lemondani a pozíciómról. Ahogy az élet, úgy a labdarúgás is egy verseny, ahol te vagy önmagad legnagyobb vetélytársa, és minden reggel úgy kell felkelni, hogy ma is jobb leszel, mint tegnap. Engem az motivál, ha nincsenek határok, ha viszont elérem a plafont, akkor elveszítem az érdeklődésem, és új kihívást keresek.

- De ugye nem távolodtál el a focitól?
- Jelenleg a Camas C.F. U19-es csapatának edzőjeként jövő tehetségeinek próbálom átadni azt a tudást, amit 25 futballpályán töltött év alatt felhalmoztam.

- Két évet dolgoztál a Camas C.F. férfi és hármat a Real Betis női labdarúgóival. Milyenek az első edzői tapasztalatok?
- A Betisnél megtanultam, milyen munkát kell végezni egy profi csapat vezetőedzőjeként, de azt hiszem, az edzői tapasztalatoknál léteznek fontosabb szempontok. Ha valaki rendelkezik a megfelelő elméleti tudással, és korábban magas szinten játszott, azaz éveken keresztül neves szakemberek edzését látogatta, akkor az sokkal stabilabb alapot jelent, mintha sok éven keresztül ült volna a kispadon. Xavit nem kell bemutatni, labdarúgóként fantasztikus sikereket ért el, edzőként viszont a nem túl színvonalas katari bajnokságból érkezett a Barcelona kispadjára, mégis eredményes munkát végez.

- Teljesen kitölti az időd és energiád az edzősködés?
- Évekkel ezelőtt elfogadtam egy barátom által felajánlott lehetőséget, és elkezdtem dolgozni az Aluminios Galisur alumíniumipari cégben, ahol mára gyárigazgató lettem, összesen 123 munkavállalóért felelek. Az a célom, hogy boldogan jöjjenek dolgozni, és legyen jövőképük is. Elégedett vagyok ezzel a feladattal, amit csak az tudna megváltoztatni, ha kapnék egy izgalmas ajánlatot egy maga elé komoly célokat kitűző fociklubtól. 

- Mekkora a különbség egy csapat munkavállaló és egy csapat sportoló irányítása között?
- A lényegi kérdésekben igazából nem sok. Minden nap azt sulykolom beléjük, hogy minden lehetséges, minden problémára létezik megoldás, és nincs az a szint, aminél ne lehetne többet elérni.

- Labdarúgó pályafutásod során több csapatban is játszottál, a közösségi médiában tett bejegyzéseid alapján azonban úgy tűnik, a DVTK és az Atlético de Madrid áll hozzád a legközelebb. Igaz ez?
- Valóban így van, mert ebben a két klubban éreztem a legboldogabbnak magam. 

- Mi az első, ami eszedbe jut, ha azt mondom, DVTK? 
- Szív, otthon, család.

- Kétféle módon posztolsz a DVTK-ról, vagy régi emlékeket idézel fel, vagy éppen aktuális dolgokra reagálsz, például meccset nézel. Utóbbi esetben szurkolóként vagy gyakorló edzőként ülsz a számítógép elé?
- Edzőként igyekszem minél több mérkőzést megnézni, és a másodedzőmmel kielemezni a látottakat. Ez a legjobb módja a tanulásnak, ki tudja, mikor találok olyan megoldást, ami új utakra vezet.

- Mi a véleményed a mai DVTK-ról? 
- Azért annyi mérkőzést nem láttam, hogy megalapozott véleményt mondjak. De továbbmegyek, ha minden találkozót kétszer néztem volna végig, akkor is óvatos lennék, mert nem tudom, nem tudhatom, mi történik az öltözőben. Edzőként számomra az nyújtja a legtöbb információt, ha a meccs után belenézek a szemekbe, és egyből tudom, hogy ki adott ki mindent magából, és ki nem.

- Amikor Diósgyőrbe igazoltál, a DVTK éppen az NB II.-ben játszott, és érkezésed után fél évvel visszajutott az élvonalba. Mit tanácsolsz az utódaidnak, hogyan lehet kivívni a feljutást?
- Amikor felvettem a 77-es mezt és a csapatkapitányi karszalagot, mindig azt éreztem, hogy mögöttem áll a családom, a barátaim, a teljes csapat és az egész város. Ez erősített abban az hitben, hogy csak nyerni tudunk, ha kiadunk magunkból mindent. A futball ad és a futball elvesz, de a foci már csak ilyen. Bárcsak ott lehetnék, és segíthetnék, ahogy tudok!

- A 77-es számot visszavonulásod óta nem viselte senki. Honnan jött az ötlet, hogy 9 év után felvesd, szeretnéd újra a pályán látni?
- Néhány ultra rám írt ebben az ügyben, és elgondolkodtam rajta, és arra jutottam, örömmel töltene el ismét a pályán látni a 77-es számot, hiszen az nem kizárólagosan az enyém. Bízom benne, hogy a 77-es szám következő tulajdonosa hozzám hasonlóan a csapatot helyezi előtérbe, mindig segíteni akar a társaknak, különösképpen a fiataloknak. Biztos vagyok benne, hogy a játékom emléke még sokáig élni fog Miskolcon, és én is Miskolchoz tartozom, hiszen máig otthonomként tekintek rá, és életem végéig az is marad. A 77-es számot látva olyan lesz, mintha lélekben ismét én is a pályán lennék, és jelenlétemmel segíteném a csapatot.

- Ki veheti át tőled a 77-es számot?
- Nem ismerem alaposan a DVTK jelenlegi játékosait, de biztosan van köztük olyan erős személyiségű labdarúgó, aki vezérként tudja irányítani a társait.

- A bajnoki rajt előtt Koman Vladimir szeretett volna a 77-es mezben játszani, ám a klub visszautasította a kérést, hiszen 10 évre viszszavonultatta azt. Hallottál erről? 
- Nem hallottam. Ha így történt, az csak egy újabb jel arra, hogy itt az ideje, hogy újabb lendületet kapjon a 77-es szám legendája Diósgyőrben. 

- Kapcsolatban állsz a régi csapattársakkal?
- Természetesen a két spanyollal, Pacóval és Fernandóval (Francisco Gallardo és a később diósgyőrben edzőként is dolgozó Fernando Fernández - a szerk.) a legszorosabb a kapcsolat, de Vicente és Igor (Vicente Arze és Igor Gal
- a szerk.), valamint alkalomadtán Seydivel és Budóval (l’Imam Seydi és Budovinszky Krisztián - a szerk.) is beszélek. És a Facebooknak köszönhetően a többiek életét is követem, minden egyes alkalommal boldog vagyok, ha hallok róluk.

- Legutóbb a DVTK Stadion avatása előtt jártál Miskolcon, amikor az első nyilvános tesztmérkőzésen léptél pályára 2018-ban. Mikor találkozhatunk ismét veled Diósgyőrben?
- Szívesen jövök bármikor, ha meghívást kapok bármilyen alkalomból. Nem akarok senkinek tippeket adni, de szívesen átadnám a 77-es mezt Koman Vladimirnak… Bízom benne, hamarosan találkozunk! 

dvtk2011-mezokovesd2011_24.jpg
José Luque utoljára 2018-ban húzott diósgyőri szereplést
(Kattintásra galéria nyíilk. Fotók: Szabó Krisztián)

 

- A DVTK szurkolói a mai napig nagy szeretettel emlegetnek. Érzed ezt a távolban? 
- Örökké hálás leszek a szurkolóknak azért a szavakkal le sem írható szeretetért, amit Diósgyőrben kaptam a pályafutásom alatt és azt követően is. Most is azt üzenem nekik, amit már sokszor: szeresd úgy a klubod, mint a saját gyereked, tiszteld úgy, mint az apád, és sose feledd el, mint a nagyapád!

"Sok szeretettel várjuk Luquét!"

- Mindig örömmel gondolunk vissza arra a két és fél évre, amit José Luque a DVTK-ban töltött, valószínűleg mindenki fel tudja idézni egy-két fantasztikus gólját - mondta dr. Világi Péter a DVTK kommunikációs és marketing igazgatója. - A pályán nyújtott kiváló teljesítményével és a pályán kívüli példamutató viselkedésével érdemelte ki, hogy a klub tíz évre visszavonultassa a mezszámát. Hihetetlen, de ez a tíz év hamarosan eltelik, és újra választható lesz a 77-es szám. Bízom benne, lesz a DVTK-nak olyan játékosa, aki kiérdemli ugyanazt a szurkolói szeretet és szakmai megbecsülést, mint José Luque. A DVTK Stadion kapui mindig nyitva állnak a 2010-es évek egyik legemblematikusabb DVTK-játékosa előtt, alig várjuk, hogy ismét személyesen találkozzunk vele. Keressük az alkalmat, amikor számára is megfelelő, és méltóképpen tudjuk fogadni őt újra Diósgyőrben. A részletekről természetesen időben tájékoztatni fogjuk a szurkolókat is.